| |
|
|
| |
|
Ady Endére emlékeznek szombaton Érmindszenten autor :
ilie, Vineri, 18 Nov 2011 |
Szombaton, november 19-én 22. alkalommal szervezi meg Ady Endre tiszteletére az Érmindszenti zarándoklatot az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE) és a Szatmárnémeti Kölcsey Kör.
A költő 134 éve, 1877-ben született a Szatmár megyei Érmindszenten. A megemlékezések ökumenikus istentisztelettel kezdődnek a református templomban. Igét hirdet Bölcskei Gusztáv, a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke, valamint Schönberger Jenő, a Szatmári Római Katolikus Egyházmegye püspöke. A szertartást követően ünnepi megemlékezést tartanak az Ady-emlékház udvarán. köszöntőt mond Csehi Árpád Szabolcs, a Szatmár Megyei Tanács elnöke, Seszták Oszkár, a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei önkormányzat közgyűlésének elnöke, és Szilágyi Mátyás, kolozsvári főkonzul. Ünnepi beszédet tart L. Simon László költő, a Nemzeti Kulturális Alap elnöke, Szili Katalin országgyűlési képviselő, a Magyar Parlament Nemzeti Összetartozás Bizottsága alelnöke, valamint Tőkés László, az Európai Parlament alelnöke. Három költő is méltatja majd Adyt, a nagy elődöt, a gencsi G. Katona József, a nyíregyházi Nagy Zsuka, illetve a mátészalkai Oláh András. Ezt követően Csűry István, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspöke mond áldást. Végül Ady-verseket is mondanak a tasnádi Ady–Kölcsey Egyesület által szervezett Ady-vetélkedő győztesei, margittai, zilahi, debreceni és nagykárolyi diákok, illetve a műsort vezető Varga Sándor színművész is szaval majd - olvasható a szombati programról az EMKE honlapján (www.emke.ro).
MTI 2011. november 18
Vizite : 150 , Rating : 0 |
COMENTARII DE LA CITITORI ( 0 comentarii )
ADAUGA COMENTARIUL TAU|
Responsabilitatea juridica revine in totalitate autorului. |
| | |
|
|
|
|
|
| |
|
|